Gróf Széchényi Ferenc, az alapító, képrészlet – Johann Ender festménye, 1825 (Magyar Nemzeti Múzeum, Történelmi Arcképcsarnok)

Gróf Széchényi Ferenc, az alapító, képrészlet – Johann Ender festménye, 1825 (Magyar Nemzeti Múzeum, Történelmi Arcképcsarnok)

 A mecénás

Széchényi Ferenc mély elkötelezettsége a magyar irodalom és a magyar nyelv iránt abban a fontos támogatói, sőt, szervezői szerepben mutatkozott meg, amelyet már az 1770-es évektől kezdve betöltött a megélénkülő magyar irodalmi életben. Mindebben bizonyosan szerepet játszott a családi háttér, a nagy elődök, Széchényi György (1592–1695) esztergomi érsek (1685–1695) és Széchényi Pál (1642–1710) kalocsai érsek (1696–1710) szellemi öröksége is. A család 18. századi fejlődésében a Habsburg-hű, aulikus szellem együtt járt azzal a pozitívummal, hogy az európai kultúra új áramlatait követve egyúttal képes volt megőrizni hazájához és magyar nyelvéhez való ragaszkodását is. Széchényi anyanyelve a magyar volt, édesanyja, gróf Cziráky Mária csak magyarul tudott.

 

 

Széchényi Ferenc mecénási tevékenysége kőszegi kerületi táblabírói hivatalának időszakában kezdődött, amikor a huszonnégy éves főurat kortársai már irodalompártolóként tartották számon.

A szó mai értelmében véve igazi „kulturális menedzser” volt, aki felismerte a tehetségeket, támogatta őket és ezen keresztül a korabeli magyarországi művelődést. Pártfogoltjai között ott találjuk Csokonai Vitéz Mihályt, Kazinczy Ferencet, Pálóczi Horváth Ádámot, Révai Miklóst, Tessedik Sámuelt, Vályi Andrást, Korabinszky János Mátyást, hogy csak néhány nevet említsünk. Anyagi bőkezűsége kiterjedt a korban igen szerény körülmények közt élő literátor értelmiség életkörülményeinek (megélhetésének), olykor belföldi vagy külföldi tanulmányainak, utazásainak támogatására éppúgy, mint műveik kiadására, egy-egy mű magyar fordításának szponzorálására. Tessedik Sámuel (1742–1820) szarvasi evangélikus lelkész, az ottani gazdasági mintaiskola alapítójának német nyelvű művét Der Landmann in Ungarn (Pest, 1784), amelyben a magyarországi parasztság helyzetét ismerteti és az ideális falu képét vázolja föl, Széchényi fordíttatja le magyarra Kónyi Jánossal, s A paraszt ember Magyar országban címmel az ő költségén jelent meg 1786-ban.

Tessedik Sámuel: A’ paraszt ember Magyar Országban címlapja, 1786 (OSZK, Törzsgyűjtemény)

Tessedik Sámuel: A’ paraszt ember Magyar Országban címlapja, 1786 (OSZK, Törzsgyűjtemény)

 

 

Két jelentős korabeli honismereti lexikon megjelenése szintén Széchényi anyagi pártfogásának volt köszönhető az 1780-as években: a bécsi lapszerkesztő, Korabinszky János Mátyás (1740–1811) Magyarország gazdasági és kulturális adatait összefoglaló német nyelvű lexikonja, a Geographisch-historisches und Produkten-Lexikon von Ungarn (Pozsony, 1786) és Vályi Andrásnak a korabeli települések átfogó topográfiai leírását adó enciklopédiája, a Magyar országnak leírása… (Buda, 1796–1799). Vályi András (1764–1801), a pesti egyetem magyar tanszékének első professzora az 1790-es évek közepétől Széchényi egyik fontos embere volt régi könyvek és kéziratok felkutatásában. Említett munkájának utolsó kötete nem jelenhetett volna meg Széchényi anyagi támogatása nélkül. Hálából lexikonja 1799-ben megjelent harmadik kötetét Széchényi Ferencnek ajánlotta, s a kötet első oldalán Czetter Sámuel ismert rézkarca állít emléket a mecénásnak. A felsorolást hosszan folytathatjuk, éppen a szolgáltatásunkban közzétett levelek tárják fel leghitelesebben, milyen széles körű és szerteágazó volt Széchényi mecénási

 Tessedik Sámuel: A’ paraszt ember Magyar Országban címlapja, 1786 (OSZK, Törzsgyűjtemény)

tevékenysége a korabeli magyar művelődés terén.

 

 

Széchényi kiemelt érdeklődéssel kísérte és pártfogolta az 1790-ben a soproni líceum tanulói köréből megalakult Soproni Magyar Társaságot. A későbbi evangélikus püspök, Kis János (1770–1846) a soproni líceumban 1790. március 20-án „magyarul tanuló társaság” néven egyesületet alapított. A Társaság tevékenységének híre hamar eljutott Széchényi Ferenchez, aki nemcsak eszmei tanácsokkal, de gyakorlati módon is támogatta őket, s titkárával, Bárány Péterrel „egy uj csomó magyar könyveket”  küldött a kis társaságnak. Megismerkedett a tehetséges fiatal Kis Jánossal, s annak egy éppen elkészült fordítását saját költségén kiadatta, titkárával megvásároltatta a példányokat, melyeket a hazai latin iskolák igazgatóival a tanulóknak kiosztották. A könyv árát Széchényi az ifjú teológushallgatónak utalta, aki ebből a pénzből fedezte göttingeni, majd jénai tanulmányait. Kis János memoárjaiban úgy emlékezik meg „az esmeretes érdemű s buzgalmú nagy hazafi”-ról, mint aki őt az írói pályáján elindította. Később, amikor 1808-ban szuperintendensként ismét Sopronba került, gyakran meglátogatta a grófot s használta annak könyvtárát is. 1833-ban a Magyar Tudós Társaság körében ő tartotta az emlékbeszédet Széchényi Ferencről és Festetics Györgyről.

Széchényi Ferenc, a mecénás – Czetter Sámuel rézmetszete. In: Vályi András: Magyar Országnak leírása. 3. köt. Budán, 1799. (OSZK Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

Széchényi Ferenc, a mecénás – Czetter Sámuel rézmetszete. In: Vályi András: Magyar Országnak leírása. 3. köt. Budán, 1799. (OSZK Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

 

 

Ha a korszak magyarországi irodalmi és tudományos életét alaposan megvizsgáljuk, ha a korabeli sajtó tudósításait figyelmesen elolvassuk, szinte mindenütt rábukkanunk Széchényi Ferenc értő és adakozó pártfogására, támogatására. Széchényi mecénásként sohasem „gyakorolt kegyet” leereszkedő módon, hogy saját hírnevét növelje, hanem hozzáértő módon nagyon jól tudta, mire és miért ad, és mindezt a legnagyobb önzetlenséggel és szerénységgel tette. Általában azt kérte a műveiket neki ajánló hálás szerzőktől, hogy nevét ne említsék, személyét ne dicsőítsék. Pártfogoltjának, könyvtára első kutatójának, a történész és forráskutató Kovachich Márton Györgynek (1744–1821) írja 1798-ban: „Kikötöm, hogy az előszóban engem ne dicsőítsen; mert a dicséreteket, amelyek a gazdagságnak szólnak, ha az jó célra fordíttatik is, nem szenvedhetem. Nincs érdemem abban, hogy őseimtől vagyont örököltem, és azt kötelességem szerint gyermekeim számára megőrzöm.”